Horgászverseny – eredmények

Egyesületünk április 30-án rendezte éves horgászversenyét és a 2. Tarjáni Halászléfőző versenyt, melyen 6 csapat indult: Gábor Zoltán, Vara László, Martin Attila, Kailbach Gergő, Mészáros János és Halgas Csaba vezette főzőcsapat. A csapatok 10:00 órakor kezdték meg a halászléfőzést a Kőháznál kialakított főzőhelyeknél, melyet 13:00-ig, az eredményhirdetésig kellett elkészíteniük.

A verseny délelőttjét szélcsendes, napos idő jellemezte. Míg a hajnali órákban még fagyott, addig délutánra kellemes 20C-os hőmérséklet volt. A 8-11 óráig tartó horgászversenyünkre 59 felnőtt és 14 gyerekhorgász nevezett be. A versenyt gyenge fogás jellemezte, mivel az 59 nevezőből mindössze 15 horgász fogott összesen 45,1 kg halat. A fogások leginkább a mély vízen jelentkeztek, bár az idei győztes is (aki immáron 4. éve zsinórban nyeri a horgászversenyünket) a sekély vízről került ki.

A felnőtt kategória első három helyezettje:

1.Pázmándy Gábor, Budapest:   7,2 kg
2. Toma Attila, Tarján: 5,1 kg
3. Szűcs Benjamin: 4,6 kg

A legnagyobb halat, egy 4,6 kg-os amurt, Szűcs Benjamin fogta.

A gyerekek versenyére 9.00 és 10.30 között került sor a Kis tó újonnan kialakított füves partszakaszán. Az idei kishalfogó verseny közepes fogási eredmények mellett zajlott, de nagy örömünkre szolgált, hogy a 14 induló gyermekhorgász közül mindenki fogott halat !!!

Lány kategória helyezései: (a kifogott kishalak száma alapján)

1. Marx Bianka, 20 db
2. Király Lili, 15 db
3. Búzás Renáta, 1 db

Fiú kategória helyezései: (a kifogott kishalak száma alapján)

1. Palatin Péter, 34 db
2. Gábor Kristóf, 23 db
3. Hosszú Márton és Hosszú András, 16-16 db (holtversenyben).

Minden részvevőnek gratulálunk, az elért eredménytől függetlenül!

A 2. Tarjáni Halászléfőző versenyt – a háromtagú zsűri döntése alapján – Vara László nyerte! Gratulálunk neki és valamennyi főzőcsapatnak és köszönjük a munkájukat és a finom, bográcsban főtt halászléket.

13:00 órától az ünnepélyes eredményhirdetés következett a versenyzők és hozzátartozók népes kísérete jelenlétében. Az eredményhirdetést Levente Péter (Péter bátyó) tette kedves szavaival hangulatossá mind a gyermekek mind a felnőttek számára. Köszönjük Péter támogatását.

Az idei évben sültkolbász szerepelt a horgászverseny menüjében. A idei szakácsaink és a büféseink Németh Éva és Timi ill. ifj. Felhős László voltak Héregről. Köszönjük nekik! A délutáni programot a felcsúti zenekar muzsikája, a jó társaság és a verőfényes napsütés tette teljessé.

Az Egyesület ezúton fejezi ki köszönetét a versenyen részt vevőknek és a  lebonyolításában segítő tagok és támogatók önkéntes munkájáért! Köszönjük nekik !

ELNÖKSÉG