Horgászverseny – eredmények

A 2013. május 4-én, szombaton megtartott egyesületi horgászversenyünkön 70 felnőtt és 16 gyerekhorgász nevezés érkezett. A versenyt közepes fogás jellemezte, a 70 nevezőből 26 horgász fogott halatt a 8-11 óráig tartó versenyen. A korábbi évek tapasztalatainak megfelelően inkább a mély vízen voltak gyakoribbak a fogások (a 26 fogásból 17-en horgásztak a mélyvízen) és az első három helyezett is ezekből a szektorokból kerültek ki. A fogások megoszlása szektoronként az alábbi volt:

I. szektor (1-32-es ház):           7 horgász fogott halatt
II. szektor (33-51-es ház):      4 horgász fogott halatt
III. szektor (52-67-es ház):    1 horgász fogott halatt
IV. szektor (68-100-as ház):   4 horgász fogott halatt
V. szektor (101-137-es ház): 10 horgász fogott halatt.

A felnőtt kategória első három helyezettje:

1. ifj. Klausz László, Vértestolna: 10,78 kg
2. Toma István, Tarján:                      6,99 kg
3. Werli Ferenc, Tarján:                      6,83 kg

A legnagyobb halat, egy 3,93 kg-os pontyot, Bundschuh János, vértestolnai horgászunk fogta.

A gyerek versenyére 9-10:30 között került sor a két tavat összekötő töltésen. A 16 indulóból minden gyerekhorgász fogott halat. Az eredmények ( a kifogott kishalak száma alapján):

1. Werli Gergely, 134 db
2. Segesdi Balázs, 49 db
3. Kovács Zsombor, 36 db
4. Segesdi Ábel, 34 db
5. Fülöp Stefanie, 32 db
6. Eőri Benedek, 30 db
7. Eőri Vilmos, 23 db
8. Hosszú András, 21 db
9. Klinger Konrád, 18 db
10. Hosszú Márton, 15 db
10. Fülöp Annalise, 15 db
11. Chmelovics Áron, 11 db
12. Pető Márton, 7 db
13. Búzás Renáta, 3 db
14. Zádori Nikolett, 2 db
15. Puskás Márton, 1 db

 Minden részvevőnek gratulálunk, az elért eredménytől függetlenül!

A verseny végén az eredményhirdetés következett, majd minden nevező egy finom ebédet kapott, melyet Zádori Péter horgászunk és Oláh Noémi „mesterszakácsok” készítettek el. Köszönjük nekik! A programot a bicskei zenekar, a lángossütő (Eipl József és Gróf Zoltán horgászunk) és a büfé (Kun György horgásznunk) tette teljessé. A versenyről a tarjáni FALU TV videofelvételt készített, melyet helikopteres légifelvétel egészít ki. A videó hamarosan megtekinthető nonlapunkon.

Az Egyesület ezúton fejezi ki köszönetét minden résztvevőnek és szervezőnek!