Horgászverseny és halászléfőző verseny – eredmények

Egyesületünk a korábbi évek hagyományokhoz híven május elsején rendezte éves horgászversenyét. Az idei év újdonsága, hogy horgászversenyünkkel egyidejűleg megrendeztük az 1. Tarjáni Halászléfőző versenyt, melyen 3 csapat indult: Botosné Csilla, Mészáros János és Halgas Csaba vezette csapat. A csapatok 10:00 órakor kezdték meg a halászléfőzést a Kőháznál, melyet 12:30-ig, az eredményhirdetésig kellett elkészíteniük.

A verseny délelőttjét szeles, napsütéses, áprilisi idő jellemezte, csak a délutánt zavarta meg egy kisebb eső. A horgászversenyünkre 70 felnőtt és 22 gyerekhorgász nevezett be. A versenyt gyenge fogás jellemezte, mivel a 70 nevezőből mindössze 13 horgász fogott összesen 48,5 kg halat a 8-11 óráig tartó versenyen. A fogások nem kizárólag a mély vízen jelentkeztek, hanem nagyjából egyenletesen oszlottak el a Nagy tó egész területén.

A felnőtt kategória első három helyezettje:

1.Pázmándy Gábor, Budapest:   9,02 kg
2. Szerencsés István, Bicske:      8,15 kg
3. Herczegh Norbert, Zsámbék: 5,15 kg

A legnagyobb halat, egy 8,15kg-os pontyot, Szerencsés István fogta.

A gyerekek versenyére 9.30 és 11.00 között került sor a Kis tó újonnan kialakított partszakaszán. Sajnos az idei kishalfogó verseny is gyenge fogás mellett zajlott. A 22 induló gyerekhorgász közül 7-en egyáltalán nem fogtak halat. Az idén először külön kategóriában versenyeztek a fiúk és a lányok.

Lány kategória helyezései: (a kifogott kishalak száma alapján)

1.Fülöp Stefanie, Jóbi Eszter, Fülöp Annalise, 4-4 db
2. Botos Zsófia Dorka, Gábor Napsugár, 3-3 db
3. Szentirmai Enikő, 2 db
4. Árendás Kincső, 1 db
5. Búzás Renáta, Papp Dóra, Marx Bianka, 0 db

A lányok között külön díjat nyert Szentirmai Enikő, aki egy 1,5 kg-os pontyot fogott keszegező felszerelésével!

Fiú kategória helyezései: (a kifogott kishalak száma alapján)

1.Werli Gergely, 38 db
2. ifj. Krancz János, 35 db
3. Kovács Zsombor, 30 db
4. Ritt Bendegúz, 17 db
5. Bíró Ádám, 14 db
6. Gráf Patrik, 9 db
7. Hosszú Márton, 4 db
8. Hosszú András, Gábor Kristóf Mátyás, 3-3 db
9. Marx Dominik, Puskás Márk, Juhász Jankó, Rózsa Dávid, 0 db

Minden részvevőnek gratulálunk, az elért eredménytől függetlenül!

Az 1. Tarjáni Halászléfőző versenyen – a zsűri, hosszas tanácskozását követően – a következő eredmény született:

  1. helyezett: Botosné Csilla csapata
  2. Mészáros János csapata
  3. Halgas Csaba csapata.

A versenyt követően az ünnepélyes eredményhirdetés következett a versenyzők és hozzátartozók népes kísérete jelenlétében.

Az idei évben babgulyás és pogácsa szerepelt a horgászverseny menüjében. A idei szakácsaink és a büféseink Németh Éva és Timi ill. ifj. Felhős László voltak Héregről. Köszönjük nekik! A programot a bicskei zenekar muzsikája és a büfé finom Rotburger csapolt söre tette teljessé. A versenyt a tarjáni Sziget Panzió, az Öreg Favágó Kocsmája és a Mindig Zöld Kertészet szponzorálta. Köszönjük nekik!

Az Egyesület ezúton fejezi ki köszönetét a verseny lebonyolításában részt vevő tagok és támogatók önkéntes munkájáért!