Tórekonstrukciós munkák

Értesítjük a tisztelt tagságot, hogy november végén a Kis-tavon tórekonstrukciós munkákba kezdtünk.

Ennek keretében a Kis-tó bukógátjától indulva, a Gyarmatpuszta felé menő úttal párhuzamos partszakaszon a fákkal, náddal benőtt mocsaras, lápos területet kimarkoltuk. Ennek folytatásaként a Kis-tó első köves beállója felé menő partszakaszt is kimélyítettük, kiemelve mintegy 16 métert a korábbi nádas, mocsaras területből. Ezáltal egy L-alakú, kb. 1,5 méter vízmélységű szabad vízfelület jött létre a Kis-tó ezen, híd felőli sarkában. A korábbi nádas területből megmaradt rész (amit a bagger kanala már nem ért el) egy nád szigetet alkot. Ez remek élőhely a halak számára és az új kb. 150-200 méter hosszú partszakasz kiváló horgászati lehetőséget teremt horgászainknak. A téli fagyok idején kialakításra kerül a parti rész is, a felesleges földet elhordjuk és parti sávot murvával borítjuk. Terveink szerint a 2015-ös gyerek-horgászversenyt már ezen új partszakaszon rendezzük meg.

A Kis-tó köves úthoz eső partján a „fűzfás horgászállás” és a lenti parkoló között a nádas területen kettő egyenként 15-20 méter széles beállót alakítottunk ki, úgy hogy a bagger a 16 méter hosszú gémjével kiemelte a vízben levő iszapot és a nádtorzsákat és ezáltal két jól megközelíthető, tágas horgászállás jött létre,  kb. 1,5 méteres vízmélységgel. Ezen két beállót is a télen vagy a tavasszal murvával borítjuk le és elvégezzük a parti rész kialakítását.

A munkák zárásaként a Nagy-tóba folyó patak medrét kotortuk meg, mélyítve az iszapcsapdát és kiemelve a maradék iszapot a híd és az első horgászállás közötti partszakaszon. Ezzel gyakorlatilag az idén márciusban már elvégzett medertisztítást ismételtük meg, tovább tisztítva tavunkat.

Üdvözlettel:

Elnökség